Egy smink, ami csábos, dögös, és ha lesütöd a szemed, mégsem látszik szinte semmi. :) A tökéletes randi smink, a rúzs lecsókolhatatlan (tesztelve), a szem sötét is, meg nem is.
1. Első lépésként az ujjbegyekkel finoman, vékonyan lealapozzuk a bőrt a Max Factor Whipped Creme alapozóval, hogy az egységes legyen, közben figyelünk, hogy a szemre annyi alapozó kerüljön, amennyin utána a krémes szemszínt szépen el tudjuk dolgozni.
Az arcot a bronzosítóval árnyalom picit az arccsont alatt, és ha szükséges, megigazítjuk a szemöldököt.
2. A Max FactorSmoky Eye Effect Onyx Smoke világos, szinte fehér színét a szemzugban, a szemöldök alatt használom, és egy keveset a mozgó szemhéj felső részére is teszek. A sötétszürke árnyalattal a szempillák tövét kontúrozzuk, majd utána következik a satírozás.
3. A Smoky sötét árnyalatát egy kis fültisztító segítségével felfelé satírozzuk, míg szépen össze nem dolgozzuk a világos árnyalattal. Ennek a sminknek az a lényege, hogy csak nyitott szemnél látszik a teljesen sötét, a szélén elsatírozott kontúr, ha pedig már lefelé nézünk akkor csak a világos szem látszik. Így csalunk egy kicsit. A sminkünk erős is, meg nem is.
Ha szépen dolgoztunk, jöhet a Max FactorLiquid Eyeliner Effect a vízvonalon és a False Lash Effect szempillaspirál a műszempilla hatásért 2 rétegben, Z alakban felvíve. A felső pilláknál a külső szélen kicsit kifelé-felfelé íveljük a pillákat.
4. A száj kontúrját a Lipt Tint 6-os árnyalatával kontúrozzuk. Az ajakfilcünknek olyan a kialakítása, hogy a fejével szép kontúrt húzhatunk. Ha nem teljesen egyenletes a kontúrozás, még gyorsan, míg teljesen tartóssá nem válik egy kis ecsettel és az alapozó segítségével javíthatunk a kontúron. Kicsit megdöntve az filcet pedig kiszínezheted az egész ajkat.