Vajon egy férfi mit gondol arról, amit mi reggelente sminkelés gyanánt művelünk magunkkal? Vajon őket mennyire érdekli ez a dolog? Hát íme, egy pár őszinte mondat erről. :)
„Sokat gondolkoztam, hogy vajon reggel a nők, miért töltenek annyi időt a sminkeléssel, akár a fürdőszobában, akár az autóban, vagy éppen a liftben… Kit, hol ér a „smink kényszer”. Nem nagyon tudtam megfejteni, miközben olyan sablonokat durrogtattam, hogy „nekünk akarnak tetszeni” , „túl hiúak ahhoz, hogy smink nélkül menjenek ki az utcára”… De a kedvencem: „smink nélkül úgy érzem magam, mintha meztelen lennék…” Valahogy ez az érzés nem jött át. Tekintve, hogy az erősebb nemhez tartozom, gondoltam, hogy ez olyan női, rutintevékenység, mint nálunk a nyakkendőkötés, cipőfűzőkötés… Nem értettem, hogy miért kell ennyi időt ezzel eltölteni… A következő választ kaptam: „hát azért a jó sminket, azt meg kell komponálni, nem lehet csak úgy össze-vissza sminkelni”. Mosolyogtam egyet, és azzal nyugtáztam magamban a dolgokat, hogy bizony nekem ezek csak festékek, púderek, különböző ceruzák, pamacsok, szivacsok, vatták végeláthatatlan sorát és fogalmait juttatta eszembe…
De nem hagyott nyugodni a dolog, pláne azután, hogy az én postafiókomban landolt, párom „maxfaktoros” munkáival kapcsolatos e-mail és egy múltkori „nagyonkreatív” reggeli stábértekezleten valamilyen hasonló témát boncolgattak a kollegák, miközben a sporthíreket olvastam a telefonomon, ezt kihívásnak vettem… Megvártam, amíg reggel elment dolgozni, és csatába indultam.
Azt nem mondanám, hogy könnyen ment (a spártaiak nyilván mosolyogva vonultak a harcmezőre, de szerintem ebben a helyzetben, még a nagy Leonídász, is meggondolta volna egyszer-kétszer a dolgot…), de addig győzködtem magamat, hogy végül alsógatyában bent álltam a fürdőben, kedvesem – számomra irreálisan méregdrága – sminkfelszerelése előtt. Először arra gondoltam, hogy gyerekkoromat felidézve, ismét kommandósnak álcázom magam, egy szemceruza segítségével… Talán édesanyám nemtetszése – finoman fogalmaztam – maradt bennem annyira, hogy végül nem vállaltam, hogy ismét harcba indulok, közel 20 év után. Nézegettem a különböző, számomra azonosítatlan fürdőszobai eszköznek titulált készlet, alkotóelemeit. Nah akkor kezdjük… Púder… kettő-három, határozott tüsszentés, és egy százas zsebkendő elfogyasztása után, rájöttem, hogy valamit rosszul csináltam. Aztán – ellesve, kedvesem pár reggeli harcászati mozdulatát – az eszközhöz tartozó szivaccsal (talán így hívják…) elkezdtem felvinni a kezelendő, jelen helyzetben, az amúgy sem kicsi, arcomra a púderréteget. A szemem alatti samsonite bőröndöket targoncával lehetne maximum reggel eltűntetni, de gondoltam rádolgozom azzal a csodaszerrel, amit alapozónak hívnak. Lehetetlen… mondtam magamnak a tükörben.
Ember, láss csodát! Csökkentek a bőröndök, amelyek inkább már kézipoggyász méretet öltöttek csak. Első sikerélményem meg volt. Egyre jobban erősödött bennem, hogy ez a reggeli mizéria, a sminkeléssel csak azért van, hogy egy kicsit elvonuljanak a nők a világ elől. Jöjjön a mini wc kefe… Polgári nevén: szempillaspirál. Szerencsére nincs rutinom az ilyesmiben, ezért a 10. másodpercben bősz káromkodás, és könnyező szemmel konstatáltam, hogy a műveletet rosszul végeztem, és a szemgolyómban kötött ki, a mini kefe vége… Elvetettem a tárgy, további tesztelését. A szemceruzának nevezett grafikai eszközt pedig egyenesen szadista módszernek tartom. Egy helyes, 2H-s ceruzával rajzoljam körbe a szemem? Maximum Marilyn Mansonnak megy… de ő róla konkrétan nem tudjuk eldönteni, hogy hol is áll a férfi és a női oldal közül. Meghagyom neki…
A végére maradt a közellenség… a rúzs. Ha a párom erős rúzst használ, gyakorlatilag ki van zárva a csók. Ha gyengébbet, akkor meg minek? De férfi vagyok, kemény vagyok. Megteszem. Hirtelen eszembe jutott a Mel Gibsonnal fémjelzett „Mi kell a nőnek” c. film. Azon belül is az a jelenet, amikor a derék ausztrál színész, éppen gyantázni készül, egy üveg borral és cigivel a szájában… Majd női harisnyában a lánya rányitja az ajtót. Milyen jót röhögtem rajta…
Természetesen abban a pillanatban érkezett haza a párom, mivel valamelyik általam tesztelt smink eszközét itthon felejtette. Nos, kísértetiesen hasonló jelenet alakult ki, amikor rámnyitott a fürdőben… Illetve, annyival egészíteném ki, hogy ebben a szituációban, nem én nevettem most, hanem rajtam. Miután ecseteltem a helyzetemet, szívem választottja előtt, az igazi nő előbújt ismét: „szívem, miért nem kérdezted meg, és segítek. Néma gyereknek…” Hát én valóban nem értettem, de a sajátomat.
Nos, levonva a konklúziót: Kedves Hölgyek! A legnagyobb tisztelet nektek, a reggeli „kommandóssá” váláshoz. Ugyanis ez a folyamat, az én szememben, még a legkeményebb francia idegenlégióst is komoly próbára tennék. Mindezt azért, hogy még szebbek legyetek, még szebbnek érezzétek magatokat, akár a munkahelyen, akár egy vacsoránál, vagy bárhol máshol… Hölgyeim! Csak így tovább, egy férfi támogatótok már mindenképpen van!”
Srácok, szerintem maradjon ez meg nekünk, ne is próbálkozzatok, nektek reggelente ennyi készülődés sokkal hasznosabb:
Mi így szeretünk titeket!!! :)
